Település:
Tolna megye, Tamási


Hősök kertje


A római katolikus templommal szemben, a Würtz iskola előtti kis parkban alakították ki a Hősök kertjét, amelyben 3 szobor található. I. világháborús emlékművet, Tóth Gyula érem- és szobrászművész alkotását 1925. augusztus 20-án avatták fel a harcokban elesett tamási hősök emlékére.

 

A mellette lévő II. világháborús emlékművet, Borbás Tibor Gyászoló anya című alkotását közadakozásból állították a tamásiak 1990-ben.

Először a Könnyü László Városi Könyvtár előtt, ma  Túrmezei Erzsébet nevét viselő parkban avatták fel, majd 2014-ben került a jelenlegi helyére.

2013. június 4-én avatták fel a város legújabb köztéri szobrát, a Trianon emlékművet az I. és II. világháborús emlékművek szomszédságában, amelyet lakossági, illetve a városhoz kötődő vállalkozások adományaiból állítottak.  A márványból készült alkotás előoldalán a történelmi Magyarország térképe látható, hátoldalán a „Magyarország megcsonkítása” felirat olvasható. Az emlékmű Tajti Zoltán tamási kőfaragó műhelyében készült.

 

 

Forrás: http://www.tamasi.hu/hu/turizmus/latnivalok/hosok-kertje

 

 

 

Kiemelt ApróHirdetések

További kiemelt ApróHirdetések »

 

 

 

Helyi látnivalók

További helyi látnivalók »

 

 

Helyi szolgáltatók

További helyi szolgáltatók »